2009. dec 12.

2009. 12. 12. - Körforgás

írta: AniMano
2009. 12. 12. - Körforgás

 Körforgás

 

Ki kellett lépnem. Már kihűlt a víz. Éreztem, amint a hideg körbejárja a testem. Már nem is tudom, mi fagyott meg hamarabb, a testem vagy a lelkem. Hallani véltem, ahogy a szívem dobogása lelassul, és az agyam küldi a vészjeleket. Mozdulj, lépj ki a kádból! Nem maradhatsz tovább! Úgy éreztem, összenyom a tér, lassan már mozdulni sem tudok. Ez az érzés megfojtott.

Szóval megtettem. Nem volt könnyű, de kapaszkodónak ott voltak a barátaim, és amikor ott álltam átfagyva és védtelenül, anya takart be egy puha törölközővel. Magára hagytam a társam a kihűlt vízben. Tudom, hogy ő kicsit még ott marad. Szakítottunk. Vele együtt a munkámat is ott kellett hagynom. Ha fáj is, de legalább ez most az én döntésem volt. Mostantól a saját életem élem, még ha átkozottul nehéz lesz, akkor is. Sokat tanultam ebből a kapcsolatból. Végre eljutottam odáig, hogy nem félek a magánytól, nem menekülök másik kapcsolatba, hanem egyszerűen magam miatt voltam képes ekkora lépést tenni. Egyedül. Még ha most úgy is rémlik, mintha a biztos ösvényről egyenesen a szakadékba léptem volna, akkor is erre volt szükségem. Fiatal vagyok még, de tudom, hogy egyszer én is meghalok, ám addig még…

Dalszöveget írnék egy rockbandának. Nyomozó lennék vagy pszichológus. Lehet, hogy beérném azzal is, ha egyszerűen csak valami maradandót hagynék magam után. Büntetlenül. Szóval a graffiti kiesik. De filmet még rendezhetek róla. Magamnak is írnék egy jelenetet. Talán már kinőttem a lámpalázat. Nem biztos, hogy az arcom képernyőre kívánkozik, de még mindig képbe jöhet a szinkronszínészet vagy a szinkronúszás. Előbb meg kellene tanulnom úszni. Bár a hideg vízben sosem bírtam sokáig. Lehetne valami szárazabb. Marketing? Ott tudnám kamatoztatni a manipulációs képességeim. Vagy legyen inkább politika?

Látni akarom a gyermekeimet, ahogyan próbálják átlépni saját árnyékukat, vagy szétzavarni a fejük felett összeverődött muslicarajt. Hatástalanul. Könyvet akarok írni. Magamba olvasztani a betűket, fogalmakat, és valami olyat alkotni, amire büszke lehetek. El fogom érni, ezt kijelentem. Bizonytalanul. Ruhákat terveznék, megeleveníteném a fantáziám szüleményeit. Megrajzolnám az álmaim. Szerelmes akarok lenni. Határtalanul.

04_1_Körforgás.jpg

Illusztráció: Dudás Szilárd

Szólj hozzá