Kedves Naplóm!

Túl sok kérdés merül fel. Mondhatni: semmi másom nincs most, csak kérdéseim. Pedig már nem három éves és nem is tinédzser vagyok. Ha lennének emlékeim, biztosra mondanám, hogy egyik legnagyobb félelmem az emlékezőképességem elvesztése lehetett. De így csak találgathatok. Mint arról, hogy mi volt a kedvenc ételem vagy a kedvenc színem, kik voltak a szeretőim, és vajon hányan. Jézusom, de kellemetlen! Hogy fogom felismerni a családomat és a legjobb barátaimat? És mégis, mit mondok majd nekik? Hogy semmire sem emlékszem a közösen eltöltött időből? Hogyan élhetném egy huszonnégy éves újszülött életét? Azt sem tudom, mihez értek, miben voltam igazan jó, vagy hogy milyen ember voltam.

Egyáltalán mire lehet abból következtetni, hogy egy parkolóban találtak rám a földön fekve, komoly fejsérüléssel? Remélem, senki sem használta ki védtelenségem. Persze az nem lep meg, hogy a pénztárcámat és a mobilomat sem találták nálam. Biztosan jelentkezik majd valaki, hiszen nemrég mutattak a tévében is. Csak hiányzom majd valakinek. Igazából ezt óriási lehetőségnek is tekinthetnem, mindent elölről kezdhetek. Hány ember vágyik arra, hogy visszaforgassa az időt? De talán mégsem így.

Nehezen telt el ez a két nap. Hat ennyire egy senki voltam? Fel sem tűnne a világnak, ha lelépnék? Történjen már valami! Még jó, hogy van ez a Mike Oldfield-album az mp3 lejátszómon, amit a táskámban találtak. Megnyugtat. Legalább már azt tudom magamról, hogy szeretem ezt a zenét, és hogy nem vagyok az a típus, aki minőségi elektromos kütyüket vesz. Szerencse, különben azt is ellopták volna. Majd később folytatom a bejegyzéseket, most épp látogatóm érkezik. Hurrá!

Nahát, micsoda jóképű fazon! És épp erre tart. Vajon hogy áll a hajam? Csodás, most már legalább azt is tudom magamról, hogy hiú vagyok - gondoltam.

- Szia! Istenem, annyira sajnálom, hogy csak most jöttem. De pont szerdán találkoztunk utoljára, amikor történt veled ez a dolog. És hát tudod, hogy nem nézek tévét. Vagyis hülye vagyok, honnan tudhatnád, ha nem emlékszel semmire. Akkor be is mutatkoznék: Tomi vagyok, a legjobb barátod - mondta széles és zavart mosollyal - Timi odakint vár, nem mert bejönni. Félt, hogy nem ismernéd fel, és akkor megszakadna a szíve.

Micsoda édes pofa. Kár lenne érte, de szerintem meleg. Különben tuti megfogtam volna magamnak. Legalább egyszer. És vajon ki lehet az a Timi? Családtag? Vagy egy újabb ismeretlen legjobb barát? - cikáztak a kérdések a fejemben.

- Ó, hát nagyon örvendek a találkozásnak. Akármilyen hülyén hangozhat is ez a legjobb barátod szájából. És akkor most megmentesz az emlékek nélküli élet poklától, ugye? Alig várom már, hogy mindent elmesélj rólam. Ja, és persze magadról is. Azt már ne mondd, hogy egoista vagyok, mert ez épp most derült ki. Remélem, te majd megismertetsz a kellemes tulajdonságaimmal is. Nemhiába voltál a legjobb barátom, csak van bennem valami szeretnivaló.

- Miután elintéztük a papírmunkát a személyazonosságoddal kapcsolatban, üljünk be egy kávézóba, és mindent elmondunk, amit csak tudni akarsz.

Tovább olvasom >>

Illusztráció: Naszádi Ferenc