Fanni kislánykorában jó nevelést kapott. Megtanulta, mik a fontos értékek az életben. Szülei megtanították a minőségi zene felismerésére is, így ő kortársaival ellentétben mindig komolyzenét vagy jazz-t hallgatott. Tudott zongorázni, egy-egy rosszabbul kikalkulált hónapban pedig bárokban való fellépésekből foltozta be a lukakat költségvetésén.

Nyelvész PhD-ként dolgozott az ELTE bölcsészkarán. 2011-ben angol-magyar szakos tanárként végzett itt, de nem kezdett el tanítani, hanem ott maradt az egyetemen. Nem igazán volt olyan férfi, aki megfelelt volna neki. Egy kis jogász ficsúrral, Gyurival hozta össze az élet, akit nem tudott komolyan venni, de alibinek jó volt. Tavasszal Fanni bekerült egy Erasmus programba, kalauzolhatta a diákokat, ennek köszönhetően új embereket és új látásmódokat ismert meg. Nagyjából ekkor fordult meg a fejében, hogy a tettek mezejére lép.

Egy ideje már nagyon zavarták ugyanis a helyesírási hibák, amelyekkel városszerte találkozott. Eleinte csak a nagyobb horderejűekkel foglalkozott, ilyen volt a szerviz szó folyamatos helytelen írásmódja. Kezdett ráállni a szeme a különböző autó-, bicikli- vagy műszaki cikk szervizek cégtábláira, és amint meglátta az elrontott cégért, melyen tévesen a „szervíz” szó szerepelt, őszinte és mély felháborodás lett rajta úrrá. Ha pedig helyesen látta leírva, kéjes örömmel konstatálta.

Eljött a pillanat, hogy úgy érezte, tennie kell valamit. Móresre kell tanítani azokat, akik helytelenül használják, és hirdetik csodálatos, édes anyanyelvünket. Egy perverz ötlettől vezérelve éjjelente elkezdte járni a főváros utcáit, és gerillanyelvészkedett. Vagyis kijavított minden olyan hibát, amit napközben fedezett fel. Fehér festéket használt a javításra és vastag, fekete alkoholos filcet az íráshoz. A sniccer is nagyon jó szolgálatot tett, időnként azzal vakarta le a felesleges ékezeteket. Először csak a nagyobb bakikkal foglalkozott, de amikor már minden szerviz helyesen szerepelt az általa ismert helyeken, nem elégedett meg ennyivel. Végigbogarászta a telefonkönyvet, és egyenként felkereste a budapesti szervizeket, hogy ellenőrizze a cégtáblákat.

Nevelési célzattal tette mindezt, nem akarta, hogy az emberekben tévesen ragadjanak meg ezek a szavak. Később ráállt a vesszőhibákra. Nagyon sok helyen használják rosszul a „Minden, ami…” szókapcsolatot. Sajnos sok helyen nem használnak vesszőt a két szó közé, ami ordító hiányosság. Aztán következett a „Kérjük, ne…!” vagy „Kérjük, hogy…!” felszólítások esetében kifelejtett vessző problémája. Szép lassan ezeket is orvosolta. Aztán már nem tudott leállni, minden szabadidejét ezzel töltötte.

Egyik éjszaka rajtakapták, amint az egyik pályaudvaron javított, és a biztonsági őr első felháborodása után elmesélte neki, hogy ő is magyar szakon végzett, de kénytelen volt ebben a pozícióban elhelyezkedni. Bélának hívták, és őt is mindig zavarta ez a rengeteg helyesírási hiba a városban. Innentől kezdve már ketten óvták Budapest utcáit a nyelvi figyelmetlenségek és gondatlanságok halmazától.

Majd Béla - aki egyébként Fanni által korábban soha nem látott méretű fülekkel és rendezetlen frizurával rendelkezett - hozott még embereket, és pár hónapon belül szektorokra tudták osztani a várost és annak kerületeit, illetve voltak, akik a Budapest környéki kisvárosok megtisztítását is elvállalták. Így Fanninak és Bélának több ideje maradt feltérképezni a további lehetőségeket. Az egyik új társuk, Ilcsi felvetette, hogy mi lenne, ha a honlapokat is elkezdenék átnézni. Tény, hogy ott is rengeteg a hiba, talán még több is, mint a nyílt terepen, de hogyan is tudtak volna hozzáférni a honlapok belső szerkezetéhez, mikor egyikük sem értett hozzá. Nemsokára ez a kérdés is megoldódott, mikor Ilcsi felajánlotta vőlegénye, Péter szíves segítségét.

Ez óriási áttörést jelentett. Az internet egy életre elegendő javítandó hibát tartalmazott. Ilcsi kedvencei a „hírdetés” és a „nyitvatartás” hibák voltak. Csak beírta a böngészőbe hibásan a szavakat, és amelyik oldal tartalmazta a szót, azt továbbította Petinek, és már javították is a hibát. Kisebb honlapoknál meg lehetett csinálni a teljes átnézést és javítást is pár óra alatt. Mikor végeztek, nagyon kellemesen érezték magukat. Akkor még nem gondoltak bele, hogy ez bűncselekménynek minősül, még akkor is, ha nemes cél érdekében zajlik.

Fanni köré közben rengeteg egyetemista csoportosult, és egy-egy éjszakai gerillanyelvészkedés közben a különböző szektorokban tevékenykedő csapatok nagyon sokat beszélgettek, hasonló világnézetük még közelebb hozta őket egymáshoz. Idővel elkerülhetetlenné vált, hogy politikai látásmódjuk is összecsiszolódjon. Gyuri eleinte nem is tudott Fanni éjszakai tevékenységéről, hiszen alig aludtak együtt, először a híradóban hallott róla, hogy a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelet egyesült erőkkel keresi a garázda egyetemisták főhadiszállását és vezéreit. De akkor még fogalma sem volt róla, hogy az ő barátnője ennek az elindítója. Egyre többet beszéltek erről a televízióban, és a főbb internetes portálok is hírt adtak a közszájon csak „ÁMESZ!” néven futó gerillanyelvész csoport működéséről. A mozaikszó a korábban híres „Álljunk meg egy szóra!” nyelvészeti témájú televíziós műsor nevéből állt össze.

Gyuri érdeklődését felkeltette mindez, és próbálta megtalálni őket. Nem volt nehéz felvenni velük a kapcsolatot, Peti ugyanis idővel saját honlapot is szerkesztett az ÁMESZ!-nek. Itt tudtak toborozni, természetesen minden jelentkezőt megvitattak, és csak az kerülhetett be, akit már ismert valaki belülről. Így történt, hogy Fanni meglepődve tapasztalta saját barátja belépési kérelmét, aki ráadásul nem is rá, hanem egy közös ismerősük tagságára hivatkozott.

Egy év alatt a csoport többezres tagságra tett szert, szinte minden felsőoktatásbeli jelentkezett és a rengeteg szimpatizánsnak köszönhetően a vidéki városokban is megalakultak a helyi képviseletek. Sőt, idővel magasabb beosztású, dolgozó emberek is közéjük álltak. Olyanok is, akiknek komoly befolyása van. Újságírók, orvosok, tanárok, írók, közgazdászok, szinte minden szellemi foglalkozású szakma képviseltette magát köreikben. Azért volt szép, mert mindenki hozzátett valamit a csoport működéséhez, de semmi sem volt kötelező, és senki sem várt semmilyen ellenszolgáltatást cserébe. Valaki a helyet biztosította a megbeszélésekhez, valaki az eszközöket, valaki enni hozott, valaki ötleteket dobott be, valaki pénzadományt adott. Önkéntes alapon működött minden, és nagyon is jól működött. Több olyan esetre is fény derült, ami nem is volt hozzájuk köthető, mert az emberek annyira szimpatizálni kezdtek az elveikkel, hogy sokszor olyanok is akcióba léptek, akik nem is voltak tagok.

A rendőrség idővel felfüggesztette a nyomozást, hiszen köreikben is megjelent az egyetértés, ráadásul belátták, hogy nem képesek bizonyítani senkire semmit. A legszebb pillanatok azok voltak, amikor cégek jelentkeztek be önmaguktól, és kérték honlapjaik átvizsgálását és javítását, mert belátták a helyesírás szükségességét. Mivel a létszám már lehetővé tette, nonprofit alapon segítettek is ezeken a cégeken, akik később büszkén hirdették, hogy helyesírásilag tiszta honlapjuk az ÁMESZ! önkéntes munkáját dicséri. Ezek a cégek a honlapon szereplő bankszámlára önkéntes alapon adományt küldhettek, hogy segítsék a nonprofit szervezet működését. Hiszen ekkor az ÁMESZ! már bejegyzett nonprofit szervezetként működött.

Ezek a marketingfolyamatok önmagukat és egymást gerjesztették egészen addig, amíg felmerült a politikai jelenlét igénye is. Az emberek javasolni kezdték az ÁMESZ!-nek, hogy induljon a 2014-es választásokon saját jelöltjeivel. Ez a gondolat megfogant Fanni agyában is, aki korábban azon gondolkodott, hogy pár éven belül el kell hagynia szeretett hazáját, és Angliába kell költöznie a jelenlegi kilátástalan magyar helyzet miatt. Bár ha erre gondolt, a szíve egészen belefájdult, hiszen semmit nem szeretett jobban ezen a világon az anyanyelvétől, a magyar irodalomtól és kultúrától. Mindig is annyi potenciált látott a magyar emberekben, ami sajnos lehetőségek híján az elfásultság áldozatául esett. De tudta, idővel családot kell alapítania, amibe az itteni viszonyok között kétségbeejtő lett volna belekezdeni. Mivel Gyuri mellett még nem látta aktuálisnak a kérdést, maradt, és nézte tehetetlenül a hazai állapotokat. Most azonban egy olyan közösséget teremtett egy egyszerű lázadásból kiindulva, hogy úgy érezte, ez „A LEHETŐSÉG” számára és az ország számára egyaránt. Most vagy soha!

Szakértő csoportokat hozott létre, melyek egybegyűjtötték a vidéki városok és a fővárosi kerületek szektoraiból érkező szakembereket egészségügy, oktatás, gazdaság és minden főbb témakör tekintetében. A szakemberek meghívhattak további politikailag független szakmai tekintélyeket, akik egyetértettek a csoport nézeteivel, és a bővülő körök kéthetente tanácsot tartottak. Ezek a szakmai tanácsok egytől egyig tenni akaró, nagy tudású, jó szándékú embereket kovácsoltak össze egy nonprofit cél: Magyarország helyes irányba való terelése érdekében.

Az emberek úgy érezhették, közvetve nekik is közük van ehhez az egészhez, hogy van beleszólásuk, hiszen szinte mindenki ismert valakit, aki vagy a szervezet vagy valamelyik szakmai csoport tagja volt, és az ÁMESZ! honlapján javaslatokat is lehetett tenni, tapasztalatokat is meg lehetett osztani annak reményében, hogy valaki figyelembe veszi. Az eszme közel került az emberekhez, úgy érezték, ez valami olyasmi, ami közülük verbuválódott, ami nem arra megy ki, hogy ki mennyit fog ebből keresni, hanem arra, hogy tegyünk valamit a hazánkért.

Az erre való igény mindig is megvolt a magyar emberekben, csak a mai világban mindenki félti az állását, félti az életét, hogy utcára menjen. Jobb a békesség. De milyen eszközeink vannak az érdekeink képviseltetésére békés úton? A „képviselőink” korántsem minket reprezentálnak, és nem értenek semmihez. A demokrácia annyira utópisztikusnak és megvalósíthatatlannak tűnik, mintha valaki azzal nyugtatna, hogy van munkám, csak pénzt nem kapok, és egész nap otthon ülhetek. Ennek semmi értelme, üres szavak. A felszín alatt már rég eladtak mindent egymásnak, vagy idegeneknek, nincs már mibe kapaszkodnunk. A fejünk felett hullik szét a saját és a hazánk jövője úgy, hogy egy szalmaszálat sem tudunk megmozgatni ez ellen. Addig undorodunk a csövesektől, amíg hirtelen mi magunk is arra a sorsra nem jutunk. Csak akkor már késő lesz gondolkodni -ilyen gondolatok jártak Fanni fejében, amikor megalapította az ÁMESZ! pártot.

„Jelmondatunk Vergilius szállóigéje: “Carpent tua poma nepotes – Gyümölcsfádat unokáid fogják élvezni”. Az „Álljunk meg egy szóra!” jól kifejezi a párt tagjainak hozzáállását a jelenlegi korrupt ügyeket és magyarországi fizetési különbségeket illetően is. A célunk rendet csinálni az országban, és szakértői kormány létrehozásával a különböző területek optimalizálásával egy átlagember számára is élhető Magyarországot építeni. Az országnak hasznos emberekre van szüksége, akik elegendő GDP-t termelnek ahhoz, hogy a nyugdíjasoknak, szülni akaró nőknek és az ideiglenesen munkanélkülieknek is szociálisan méltó körülményeket biztosíthassunk. Ehhez arra lesz szükség, hogy minden dolgozni akaró embernek megfelelő továbbképzést és munkalehetőséget biztosítsunk. És mindenkinek, aki hosszú évek, évtizedek óta nem tett le egy perc munkát sem az asztalra, és nem is akar az ország boldogulásához hozzátenni, el fogjuk venni a magyar állampolgárságát, és nem fogjuk engedni, hogy az ilyen emberek évtizedekig éljenek, és szórakozzanak mások munkájából magyar földön. Viszont mindenkit, aki dolgozni akar és tud nálunk, befogadunk, és idővel magyar állampolgárként kezelünk. Ha nem tudjuk itthon tartani a jó szakembereket, mert elmenekülnek, soha nem fogunk kilábalni a jelenlegi helyzetből és hamarosan élhetetlenné válik majd a hazánk.” –nyilatkozta Fanni az egyik legnagyobb magyar napilapnak.

Rádiós műsorokban foglalkoztak a témával, érvek-ellenérvek hangoztak el. De ami a legfontosabb, hogy senki sem tudott ennél jobbat mondani. Pedig a parlament jelenlegi képviselői úgy ragaszkodtak a helyükhöz, mint az életükhöz. „Ha megkapjuk a 2/3-os többséget, drasztikusan csökkentjük a képviselők fizetését, olyan szintre, hogy ne érje meg „ebből élni”. Felmondhatnak, csak az maradjon a parlamentben, aki valóban tenni akar, és nem a pénz motiválja. Így olyan emberek képviselhetnek majd minket, akik valóban érzik a helyzet súlyosságát, a saját bőrükön tapasztalták, és nem egy pulpitus tetejéről akarják megmondani a tutit. Persze, ennél jövedelmezőbb semmittevést én sem ismerek. És mihez kezdenének ők, ha semmihez nem értenek, csak a korrupcióhoz meg a mutyizáshoz? Foglalkoztathatják egymást a saját cégeikben, és adhatnak zsíros végkielégítéseket, majd újra állományba vehetik egymást. Szerintem ez legalább olyan jó szórakozás lenne.” – nyilatkozta Gyuri a másik politikai oldal napilapjának. Talán ez a megszólalás még nagyobb port kavart a parlamentben. El akarták lehetetleníteni az ÁMESZ! politikai létjogosultságát, de hál’ Istennek eddigre sikerült néhány pártjából kiábrándult jelenlegi képviselőt is meggyőzni, hogy pártoljanak át.

„Nem fogjuk hagyni, hogy tovább rontsák az oktatás színvonalát, hogy csak azok a kivételes gyerekek tanulhassanak jó iskolákban, és helyezkedhessenek el később a nekik fenntartott elit pozíciókban, akiknek a szülei elég befolyásosok ahhoz, hogy ezt megengedhessék maguknak. Nem fogjuk engedni, hogy a tanárok és szülők ellentétei miatt a gyermekek kezelhetetlenné és motiválatlanná váljanak. Nem fogjuk engedni, hogy teljesen értelmetlen módon szabják meg az állami férőhelyek számát az egyetemeken a munkaerőpiaci helyzet abszolút figyelmenkívül hagyásával. Nem fogjuk engedni, hogy az igénytelen tévéműsorokon és eltorzított híradókon keresztül még jobban elbutítsák az embereket, hogy ne tudják helyesen megítélni a helyzetet. Nem fogjuk engedni, hogy a magyar egészségügy érdektelen, korrupt, elavult tudású orvosokról, a megélhetésükért küzdő, kiábrándult ápolókról, lerohadt épületekről és halálig tartó várólistákról legyen ismeretes. Nem fogjuk hagyni, hogy a magyar mezőgazdaságot megfojtsák. Nem fogjuk hagyni, hogy a magyar nőknek le kelljen mondania a gyermekszülés lehetőségéről. Azért fogunk dolgozni, hogy európai életszínvonalat tegyünk lehetővé a magyar embereknek.” -nyilatkozta Béla egy sajtótájékoztatón.

_____________________________________________________________________________

Kedves Ilcsi, Peti, Gyuri és Béla!

Rengeteg szeretettel és óriási fájdalommal a szívünkben veszünk most tőletek végső búcsút. A múlt szombati merénylet engem is magával rántott volna, ha a derekam meghúzódása miatt nem kellett volna lemondanom az utolsó pillanatban a találkozót a törzshelyünkön. Ti alapítótagjai voltatok a társaságuknak, mely később nonprofit szervezetté, majd nemzeti párttá nőtte ki magát. Nélkületek nem sikerült volna idáig eljutni. Borzasztóan büszkék vagyunk, és hőseinkként fogunk emlékezni rátok mi, és bátran mondhatom, hogy az ország is. Mi azonban nem adjuk fel, nem állunk meg, folytatjuk! Kivívjuk a magyar nép szabadságát!

Tudom, hogy ti is ezt akarnátok.  

2013. október 23.