Marson lakó földiek

Azt tapasztaltam, hogy ózdi nagymamám (aki a város falunak nevezett részén él) csak tavaly szembesült azzal, hogyan is néz ki egy számítógép. De én ezért nem tartom őt marslakónak. Sőt! Azok közé az emberek közé tartozik, akiket a legjobban tisztelek. Rengeteg tudása van a világról. Olyan dolgok, amikről még csak nem is hallottam vagy információim hiányosak róla, pedig én a huszonegyedik században élek teljes valómmal, és van internethozzáférésem is.

Mamám egy nagyon tapasztalt asszony, pontosabban már özvegy. Felnevelte három lányát és még egy negyedik gyermeket is, aki ráadásul nem is a sajátja. Örökbefogadott egy olyan fiút, akit az anyja a kórházban hagyott. Szeretettel bánik mind a tizenegy unokájával, és mióta nagypapám meghalt, ő egyedül látja el a ház körüli teendőket. Dédnagymamámat is ő gondozta. Mindehhez nem volt szüksége sem mobiltelefonra, sem mikrohullámú sütőre, sem pedig számítógépre.

Minden nyáron nyaraltunk nála, és mindent megengedett nekünk, amit kitaláltunk. Testvéremmel kimeszeltük a régi garázst, megtanított minket hímezni, kötni, és még subázni is. Nagyon élveztük. Együtt főztünk a nyári konyhában, szilvát és faepret szedtünk, délután agyagfigurákat készítettünk, este pedig szalonnát sütöttünk. És attól függetlenül, hogy a nővérem betegre ette magát szalonnazsíros kenyérrel, nagyon jól éreztük magunkat.

Ellenpéldaként említhetném városi nagyszüleimet, akik mindennapjaikat a tv előtt töltik, hamarabb volt mikrójuk, mint nekünk, és mobiltelefonjuk is van. Papának és mamának is. Mama minden hírt elsőként tud meg, és néha el is csodálkozik azon, mennyire le vagyok maradva, mikor pár napig nem jutok információforrás közelébe. Ő az élő híradó számomra, mert mindig mindent tud. Természetesen jobban, mint bárki más.

Mikor kicsik voltunk, karácsonyra házilag felvett meséket kaptunk videokazettán. Tudják, mi az a számítógép, sőt nagymamám azzal dolgozott az orvosi rendelőben, mikor még csak angol nyelvű rendszer volt. És én akkor még sehol sem voltam. Ők nagyon is jól eligazodnak ebben a forgatagban, semmi gondot nem okoz nekik a korral való haladás.

Szóval igenis vannak kivételek, ezért ne általánosítsunk! Ne gondoljuk, hogy nagyszüleink azért nem lesznek a fogyasztói társadalom oszlopos tagjai, mert nem képesek felfogni a használati utasításokat. Lehet, hogy egyszerűen nincs szükségük ezekre a termékekre, ahogy az elmúlt hetven évben sem volt. És nem biztos, hogy baj az, ha a nagyszüleink megmaradnak olyannak, ahogy ismerjük őket, mióta az eszünket tudjuk. Legalább őket ne ragadja magával a média, legalább ők mutassanak nekünk példát arról, hogyan lehetne értékes életet élni.