2008. 07. 08. - A munka élménye
A munka élménye
Elgondolkodtatott Marik Sándor Négymilliós bírság gyermekmunkáért című jegyzete (Klubháló, 2008, július 7.), amelyben azt taglalja, hogy nem baj az, ha a serdülő fiatalok munkát vállalnak nyárra. Próbáltam a témát mindkét szemszögből megközelíteni, hogy törvénysértőnek vagy elismerésre méltónak kellene-e tekintenünk a jelenséget. Falun nőttem fel, és diákéveimben nemcsak nyáron vállaltam munkát, ezért azt kell, hogy mondjam: csak egy valami viheti előbbre az országot, és ez a munka.
Nem kellene úgy tennünk, mintha bármely bejegyzett munka nehezebb lenne azoknál a munkáknál, amelyeket a falun felnövő gyerekekkel végeztetnek a szüleik. Aki nem városi gyerek, az tudja, hogy mennyi tennivaló van vidéken, főleg nyáron. Rengeteg a ház körüli teendő, és arról, hogy mindezek elvégzése kötelező és magától értetődő a serdülő gyerek számára is, senki sem kérdez meg senkit. Amikor dolgozni kell, akkor dolgozni kell, és minden segítő kéz számít.
Akik városban nőttek fel, kimaradnak ezekből az élményekből. Nekik a diákmunka-szervezetek nyújtanak lehetőséget a nyári szabadidő hasznos eltöltésére. Szerintem egy kis zsebpénz sem árt, hiszen egyik diák sem várhatja el, hogy a szülei minden nyári hóbortját finanszírozzák. Igen, én bátran nevezném ezeket a nemesítő munkával eltöltött órákat élménynek. Emlékszem, amikor még én sem léptem át a nagykorúság határát, és a barátom rendszeresen járt hozzánk. Nálunk a családban egyedül édesapám férfi, ezért elkelt az ő segítsége is, mikor apa a kerítés alapját betonozta. De ezek szerint, ha éppen akkor erre járt volna valaki, akinek az a munkája, hogy a nehéz fizikai munkát végző embereket egzecíroztassa, biztosan talált volna ebben is kivetnivalót.
Lassan eljutunk oda, hogy az ellenőrök kijönnek majd a légkondicionált irodájukból falura, hogy a földön dolgozó emberek közül kiválogassák a fiatalokat, és következetesen hazaküldjék őket tévét bámulni, chipset zabálni. Kétlem, hogy bárkinek is jobb lenne így. Senkinek sem árt meg, ha egy kicsit megérzi, szülei mennyit dolgoznak azért a kenyérért, ami mindennap az asztalra kerül. Vagy épp azért, hogy neki tízezer forintos parfümöt vegyenek. Aki nem tapasztalta saját bőrén, mi is a valódi ára egy új cipőnek, az nem is képes értékelni.
Miután nyolc órát dolgoztam egy pulóver áráért, minden alkalommal, amikor viselem, eszembe jut, hogy a világon semmi sincs ingyen. Talán ha mindenki érezné ezt, akkor nem itt tartana az ország.
Nem kellene úgy tennünk, mintha bármely bejegyzett munka nehezebb lenne azoknál a munkáknál, amelyeket a falun felnövő gyerekekkel végeztetnek a szüleik. Aki nem városi gyerek, az tudja, hogy mennyi tennivaló van vidéken, főleg nyáron. Rengeteg a ház körüli teendő, és arról, hogy mindezek elvégzése kötelező és magától értetődő a serdülő gyerek számára is, senki sem kérdez meg senkit. Amikor dolgozni kell, akkor dolgozni kell, és minden segítő kéz számít.
Akik városban nőttek fel, kimaradnak ezekből az élményekből. Nekik a diákmunka-szervezetek nyújtanak lehetőséget a nyári szabadidő hasznos eltöltésére. Szerintem egy kis zsebpénz sem árt, hiszen egyik diák sem várhatja el, hogy a szülei minden nyári hóbortját finanszírozzák. Igen, én bátran nevezném ezeket a nemesítő munkával eltöltött órákat élménynek. Emlékszem, amikor még én sem léptem át a nagykorúság határát, és a barátom rendszeresen járt hozzánk. Nálunk a családban egyedül édesapám férfi, ezért elkelt az ő segítsége is, mikor apa a kerítés alapját betonozta. De ezek szerint, ha éppen akkor erre járt volna valaki, akinek az a munkája, hogy a nehéz fizikai munkát végző embereket egzecíroztassa, biztosan talált volna ebben is kivetnivalót.
Lassan eljutunk oda, hogy az ellenőrök kijönnek majd a légkondicionált irodájukból falura, hogy a földön dolgozó emberek közül kiválogassák a fiatalokat, és következetesen hazaküldjék őket tévét bámulni, chipset zabálni. Kétlem, hogy bárkinek is jobb lenne így. Senkinek sem árt meg, ha egy kicsit megérzi, szülei mennyit dolgoznak azért a kenyérért, ami mindennap az asztalra kerül. Vagy épp azért, hogy neki tízezer forintos parfümöt vegyenek. Aki nem tapasztalta saját bőrén, mi is a valódi ára egy új cipőnek, az nem is képes értékelni.
Miután nyolc órát dolgoztam egy pulóver áráért, minden alkalommal, amikor viselem, eszembe jut, hogy a világon semmi sincs ingyen. Talán ha mindenki érezné ezt, akkor nem itt tartana az ország.
