2007. 12. 08. - Családi mozi
Családi mozi
A barátom kazincbarcikai, így minden hétvégén a szintén ott élő nagyszüleimnél alszom egy éjszakát. Általában nem sokat időzöm náluk, néha mégis előfordul, hogy ha a barátom dolgozik, ott töltök néhány órát délutánonként. Ilyenkor szembesülök azzal, hogy mennyire más az érdeklődési körünk.
Van több sorozat is, amit ők néznek, ám én ezt nem tehetném meg, hiszen az időbeosztásom naponta módosul. Szinte nincs olyan óra, amelyben minden nap otthon lennék. Emiatt nem látnék minden részt a sorozatból. Fölösleges is lenne belekezdenem, mert csak zavarna, hogy nem tudnám rendszeresen követni a szereplők sorsát. Az albérletben ráadásul nincs is használható tévé, egyszóval hétfőtől csütörtökig minden kilőve.
Marad a hétvége, amikor mamáéknál ér el az analóg műsorsugárzás szele. Kénytelen vagyok figyelemmel kísérni az idős nyomozó hölgy okoskodását a Gyilkos sorokból, Magnum és Rex nyomozó kalandjait. Bevallom néhány éve még én is szívesen figyeltem Tom Sellecket divatjamúlt sortjában és hawaii-mintás ingjében, amint épp borsot tört Higgins orra alá, de ma már nem hoz lázba. Ami engem érdekelne, például Az emberi történetek, a Szex és New York vagy a Cartoon Network, az náluk tabu. Szerintük csak az emberiség legalja számára lehetnek vonzóak. Ezért inkább nem is hangoztatom személyes kívánalmaimat, úgysem kapnának helyet napirendjükben, és különben sem szabad beszélni film közben. Csak akkor szólalhatok meg, ha reklámszünet van.
Mama nem szívleli a Jóbarátokat, utálja a gumiarcú Jim Carrey-t, és ugyanúgy rosszul van Csernus doktortól, mint Fábry Sándortól. Szereti viszont a híradót és bizonyos kvízműsorokat, amelyekben mindig fény derül arra, hogy a mai fiatalok és egyes háziasszonyok mennyire műveletlenek. Nem kedveli a kandikamerás adásokat, a Rém rendes család epizódjai közül pedig sajnos már mindet látták. El van viszont ragadtatva Nash Bridges (Don Johnson) és Csonka András férfiúi bájaitól. Papám csupán annyit tenne az elmondottakhoz, hogy nem valami szívmelengető érzés egészségügyi betétet és eldobható pelenkát népszerűsítő reklámokat nézni vacsora közben. De ugyanúgy kiábrándítónak tartja a tangás bikiniben ugrándozó strandröplabdás lányokat is. Bár lehet, hogy csak azért, mert velük is tampont reklámoznak.
Sok műsor van, amit egyikünk sem kedvel: a délutáni kibeszélőshow-kat Mónikával és Balázzsal, a Teleshopot, a betelefonálgatós-agylefárasztós-pénznyerő-adásokat, vagy az esti magyar sorozatokat. Csupán egyetlen műsor van, amit mindannyian szívesen nézünk, A helyszínelőket. De pechemre mindig csak a végére futok be. Úgy látszik, a sorsunk utolér: nem tudjuk megélni közösen a televíziózás élményeit.
Van több sorozat is, amit ők néznek, ám én ezt nem tehetném meg, hiszen az időbeosztásom naponta módosul. Szinte nincs olyan óra, amelyben minden nap otthon lennék. Emiatt nem látnék minden részt a sorozatból. Fölösleges is lenne belekezdenem, mert csak zavarna, hogy nem tudnám rendszeresen követni a szereplők sorsát. Az albérletben ráadásul nincs is használható tévé, egyszóval hétfőtől csütörtökig minden kilőve.
Marad a hétvége, amikor mamáéknál ér el az analóg műsorsugárzás szele. Kénytelen vagyok figyelemmel kísérni az idős nyomozó hölgy okoskodását a Gyilkos sorokból, Magnum és Rex nyomozó kalandjait. Bevallom néhány éve még én is szívesen figyeltem Tom Sellecket divatjamúlt sortjában és hawaii-mintás ingjében, amint épp borsot tört Higgins orra alá, de ma már nem hoz lázba. Ami engem érdekelne, például Az emberi történetek, a Szex és New York vagy a Cartoon Network, az náluk tabu. Szerintük csak az emberiség legalja számára lehetnek vonzóak. Ezért inkább nem is hangoztatom személyes kívánalmaimat, úgysem kapnának helyet napirendjükben, és különben sem szabad beszélni film közben. Csak akkor szólalhatok meg, ha reklámszünet van.
Mama nem szívleli a Jóbarátokat, utálja a gumiarcú Jim Carrey-t, és ugyanúgy rosszul van Csernus doktortól, mint Fábry Sándortól. Szereti viszont a híradót és bizonyos kvízműsorokat, amelyekben mindig fény derül arra, hogy a mai fiatalok és egyes háziasszonyok mennyire műveletlenek. Nem kedveli a kandikamerás adásokat, a Rém rendes család epizódjai közül pedig sajnos már mindet látták. El van viszont ragadtatva Nash Bridges (Don Johnson) és Csonka András férfiúi bájaitól. Papám csupán annyit tenne az elmondottakhoz, hogy nem valami szívmelengető érzés egészségügyi betétet és eldobható pelenkát népszerűsítő reklámokat nézni vacsora közben. De ugyanúgy kiábrándítónak tartja a tangás bikiniben ugrándozó strandröplabdás lányokat is. Bár lehet, hogy csak azért, mert velük is tampont reklámoznak.
Sok műsor van, amit egyikünk sem kedvel: a délutáni kibeszélőshow-kat Mónikával és Balázzsal, a Teleshopot, a betelefonálgatós-agylefárasztós-pénznyerő-adásokat, vagy az esti magyar sorozatokat. Csupán egyetlen műsor van, amit mindannyian szívesen nézünk, A helyszínelőket. De pechemre mindig csak a végére futok be. Úgy látszik, a sorsunk utolér: nem tudjuk megélni közösen a televíziózás élményeit.
