Játék határok nélkül

Bizonyára sokaknak ismerős ez a hármas szókapcsolat. Eszünkbe juttatja azt a régi televíziós műsort, amit még a Gundel-Geszler műsorvezető páros közvetített. A résztvevő európai országok képviseletében vicces kosztümökbe öltözött csapatok küzdöttek egymás ellen. Az összetett feladatok során ki-ki bebizonyíthatta mennyire ügyes, talpraesett, kitartó. A mi kis hazánk is képviseltette magát 1993 és ’99 között.

Bennem elsősorban gyermekkorom vasárnap délutánjait idézi fel ez a televíziós vetélkedő, de felsejlik az a valós versenyszféra is, ami Európa országai között alakult ki, és amelyben a rangsor folyamatosan változik. Egyik feladatban jól teljesítünk, a másikban hátul kullogunk. Ebben a megmérettetésben viszont nem csak a részvétel a fontos.

Sajnos egyre inkább lemaradunk a kontinens többi országához képest, nem tudjuk teljesíteni a normákat. Lassan közvetlen szomszédaink is túlszárnyalnak minket fejlődésben és összetartásban egyaránt. Nem emelkedünk ki semmilyen téren, maximum a halálos betegségek gyakoriságának rangsorát vezetjük. Igaz, hogy sok tehetséges, jól képzett fiatalt tudunk fölmutatni, de sajnos egyik részük külföldre menekül, másik részük munkanélküli marad egészen addig, míg be nem látja, hogy a diplomájával nem fog tudni elhelyezkedni, és el nem vállal egy szakképzettséget nem igénylő munkát.

Magam is jártam más országokban a kontinensen belül, és egyrészt nagyon csábító lehetőségek, felejthetetlen élmények fogadtak. Másrészt viszont megtapasztaltam a vendégmunkásnak jutó olcsó szállás és kellemetlen munkakörülmények néha megalázó pillanatait is. A lelkem egyik fele folyamatosan arra késztet, hogy menjek vissza, csatlakozzak emigrált társaimhoz és kezdjek el gyűjtögetni lakásra, autóra, még egy diplomára egy jobb élet reményében. Míg a másik felem beleőrülne abba, hogy hosszú hónapokig ne lássa a családját, barátait és egy idegen országban kezdjen új életet, ahol végtére is mindig csak egy bevándorló marad.

Végzettségnek, érdeklődési körnek megfelelően elhelyezkedni csak megfelelő szakmai nyelvtudással lehet, ha ez megvan, akkor tárt kapuk fogadják a kíváncsi és bátor magyar fiatalokat. Szerencsére ma már nem olyan szűkek a lehetőségek, mint egy generációval ezelőtt és ezt sokan ki is használják. Ha nincs nyelvtudásuk vagy hasznosítható szakmájuk, elmennek gyrost árulni, fagyizóba, szakácsnak, takarítani, gyorsétterembe krumplit sütni, mosogatni vagy raktárba targoncázni. Teljesen mindegy, csak el innen.

És ettől összefacsarodik a szívem. Akár az éretlen narancs, amit Andalúziában szed le egy diplomás magyar kéz, de a levét sajnos már Magyarország issza meg. Mert kitaníttatja a fiatalokat, munkát viszont nem képes nyújtani, így sem GDP-t, sem járulékokat nem tud beszedni utánuk. Akinek van nyelvérzéke, kis tőkéje és egy cseppnyi esze, az szerencsét próbál. Ám egyre többen maradnak kinn véglegesen, pedig sokan úgy indulnak neki, hogy csak pár hónapig szeretnének nyelvet gyakorolni, kalandozni, világot látni, játszani. Határok nélkül.