A levegő nehéz volt, ködös és fullasztó. Talán a zárt ajtók közt elszívott egész doboz cigaretta füstjétől, talán a torkát mardosó fájdalom miatt nem kapott levegőt Viktória. Egyetlen gyermeke volt köztiszteletben álló édesapjának és gondos édesanyjának. Lányuknak a Viktória nevet adták, amelynek jelentése: győzelem. Ennek megfelelően kiskorától elvárták tőle, hogy minden téren tökéletes teljesítményt nyújtson. Már alsó tagozatban középiskolásokat megszégyenítő szövegértési képességgel büszkélkedhetett, később is kitűnő tanuló és élsportoló volt.

A férfiak sokáig elkerülték, mert nem szívlelik, ha egy nő okosabb náluk. És a szülei egyébként is megtiltották a "pasizást", amíg diplomát nem szerez. Jogásznak szánták, és menő állású, jómódú úriembert képzeltek el mellé. Voltak barátai, haverjai és rokonai, akik mind jól ismerték a bájos, kedves, visszafogott Vikit. Legalábbis azt hitték. De igazából még Viktória sem ismerte önmagát. Csak azt tudta, hogy nem képes már neki örömöt nyújtani a következő romantikus regény, sem még egy doboz meggyes jégkrém vagy bonbon. Folyton új célok, emberek, sztorik és viccek. De valahol mind ugyanaz.

Hosszú egyedüllét után belement egy középszerű kapcsolatba, és ha kérdezték, így válaszolt: „Köszönöm, harmonikus a kapcsolatunk.” Egy elhamarkodott döntésnek köszönhetően így lett hirtelen Hámori Viktóriából egyszerűen Kissné. Kiss úr mellesleg három diplomára tett szert, kitűnően beszélt angolul, németül és franciául, és megfelelő kapcsolatot ápolt Viktória szüleivel is.

Egy nap azonban megváltozott valami. Kissné éppen állásinterjút tartott. Unalmasabbnál unalmasabb figurák jelentkeztek, míg elő nem került Krisztián önéletrajza. Amint Viki tekintete összetalálkozott azzal a valószerűtlenül sötétkék szempárral, tudta, hogy neki fogja adni az állást.

Krisztián közvetlenül Viktória alá lett beosztva, így naponta találkoztak, és borzongató pillantásokat váltottak. Érezni lehetett a feszültséget a levegőben, akárhányszor együtt kellett dolgozniuk. De puszta vágyakozásnál több soha nem történt. Egy szerda délutánon azonban Viki arra eszmélt, hogy nem akar többé Kissné lenni. Minderre közvetlenül egy egész doboz cigaretta elszívása után döbbent rá. Férje eközben a dolgozószobában jazzt hallgatott, és a másnapi munkáján dolgozott. Nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Kivéve bizonyos napi rendszerességgel megismétlődő telefonhívásokat és éjszakába nyúló internetes csevegéseket.

A folyton visszatérő jelek, mint például a vörös rúzsos csikk a verandán, néha még felzaklatták Vikit, de már régen belenyugodott, hogy férjének szeretője van. Így legalább már nem kellett lefeküdnie vele. Örök hűséget fogadtak, és ő nem szegte meg szavát akkor sem, ha már annyira szerette volna, hogy szinte fájt. Végérvényesen elhidegültek, és férje szinte már csak háztartási eszközként használta.

Ezen az estén tehát Kissné ott ült egyedül a sötét szobában, véget ért a film, ami eddig a plazmatévére szegezte üres tekintetét. Már egy ideje csak fantáziátlan reklámok váltották egymást a képernyőn, ezért inkább a hangot is levette. Aztán már csak azt vette észre, hogy fulladozik a füsttől. Megelégelte, és beállt a zuhany alá.

Jól esett meztelen testének a meleg víz, vörös körmei gyengéd mozdulattal simították végig gömbölyű vállát. Úgy érezte, végre a lelke is megtisztul. A tusfürdő habja lágyan csorgott végig a nyakától egészen a bokájáig. Teljesen elengedte magát, régóta először. Arcát a zuhanyrózsa alá tartotta, szemét behunyta és hagyta, hogy a forró vízsugár nyitott ajkát simogassa. És akkor megértette, mit kell tennie.

Elzárta a vizet, kilépett a kádból, megtörölközött, és fölvette a legszebb fehérneműjét, amit egyébként Kiss úr soha egy szóval sem méltatott. Kezében szorongatta a nászajándékba kapott késkészlet legélesebb darabját. Leült az ágyra férje mellé, aki azóta már javában horkolt. Elszívta az utolsó szál cigit. Az óra éjfélt ütött. Ez már egy új nap, a születésnapja. Kiss úr fölkelt a neszre, és álmosan ezt mormogta: „Feküdj már le te is, nincs kedvem romantikázni!”. Viktória elmosolyodott, és csak ennyit mondott: „Jó éjt, drágám.”

Fölvette szőrmebundáját, taxit hívott, és nemsokára Krisztián ajtaján kopogtatott. A kést az asztalon hagyta, miután az esküvői tortáról megőrzött marcipán-házaspárt pontosan középen szétválasztotta. Hű maradt esküjéhez: „Míg a halál el nem választ.” Azon az éjjelen azonban Kissné meghalt, csak Viktória maradt.