Egy író nő

Hogy ki is lenne az, akire azt mondhatnám: példaképem? Ki az, akinek szívesen a nyomdokaiba lépnék? Erre csak egy válaszom lehet: Rácz Zsuzsa. Írásait a Maxima című hetilapban olvashatjuk. Tíz évig dolgozott rádiós újságíróként. Az első könyve, a Kábítószeretet úgy született, hogy közben a Drogéria című műsort szerkesztette, amely drogproblémákkal foglalkozik. Emellett női önfejlesztő csoportokat is vezet.

Nehezen, de beletanult a sikeres nő szerepébe, ami egyik napról a másikra érte el. Bár munkásságát sokan szingli-irodalommá egyszerűsítik, mégis nagyon fontos problémákra hívja fel figyelmünket cikkeiben. Híres regényét -Állítsátok meg Terézanyut!- a filmvásznon is viszontláthatjuk.

Én is a publicisztikában látom inkább a jövőmet, mintsem a sportújságírásban vagy riporterként. Valójában leginkább író szeretnék lenni, de odáig el is kell jutni, hogy érdekelje az embereket, mit is írtam. Mint mindenkinek nekem is megvannak a jövőről alkotott képzeteim, amelyek lehet, hogy igen messze állnak a majdan bekövetkező valóságtól. Szeretnék mindkét szakmámban dolgozni. Szeretnék tanítani, és álmaimban emellett még arra is jut időm, hogy egy női magazinba hetente cikket írjak.

A szememben nem az a példakép, aki minél feljebb jut a ranglétrán, nem nézve azt, hogy közben kibe rúg bele. Nem vagyok az a tolakodó típus, inkább kivárom, míg szép lassan rám kerül a sor. Nem biztos, hogy az nyer, aki törtet. Hiszem, hogy a tehetség utat tör magának, és ehhez nem kell megalázkodó hajbókolás. Nem nézek csillogó szemmel arra, aki simulékony viselkedésével vagy kotnyelességével vívta ki magának a helyét. Lehet, hogy ez az újságírás, lehet, hogy ezt kellene oktatni gyakorlati újságírás néven.

De ha csak így lehet érvényesülni ebben a szakmában, akkor azt hiszem, maradok munkanélküli újságíró. Legalább lesz időm könyvet írni. Majd megírom elszegényedésem és fájdalmas éhhalálom történetét. Azt hiszem, a mai világban ebbe olvasóim is könnyen bele tudják majd élni magukat.