Nagy utazás

Borongós tavaszi szombat délelőtt. A vonaton kivételesen nincsenek sokan. De Petrának még sincs olyan szerencséje, hogy egyedül ülhessen egy kabinban, pedig szeretne kedvenc romantikus írójának legújabb könyvében elmélyülni. Ám egy régi ismerős érkezése megakadályozza ebben.

Vanda egy magabiztos, határozott, szinte feminista nő, aki tisztában van minden előnyös és hátrányos tulajdonságával. Mindig úgy hajlott az életben, ahogy az áramlatok engedték, és sikerült egy biztos és szerethető újságírói álláshoz jutnia. Petra pedig hosszú évek tanulásával és munkájával szép tekintélyt vívott ki magának a pszichológus szakmában.

A beszélgetés kicsit nehezen indul, de Vanda magához ragadja a kezdeményező szerepét, és kérdésekkel árasztja el Petrát, aki sosem kedvelte őt igazán. Talán azért, mert irigy volt arra, hogy Vanda mindig is jól tudta használni női vonzerejét, és talán azért is, mert Vanda egyszer épp az ő nagy plátói szerelmét csábította el. De miután megválaszolta a Mi újság veled? Mit is dolgozol? Van-e barátod? kérdéseket, egy kicsit talán megenyhült. Valójában mindig szeretett volna Vanda barátnője lenni, de valahogy sosem volt ehhez elég nagyszájú és lökött.

Vanda szeretné kihasználni, hogy egyedül ül egy vonatfülkében rég nem látott osztálytársnőjével, aki mára elismert pszichológus lett. Szeretne egy kicsit magáról beszélni, és tanácsokat kérni egy hozzáértő személytől.

*

V: Legtöbbször erősnek érzem magam. Tudod, olyan nőnek, aki bármit kibír. De néha mégis előfordul, hogy elgyengülök és olyankor hajlamos vagyok bedőlni a férfiaknak. Így történt akkor is, mikor Attilát megismertem. Ő olyan férfi, akit minden nő magának akar, de mégsem kaphatja meg. Amikor pedig választ valakit, senki sem érti, miért pont őt. Talán ő sem tudja, talán ösztönösen választ, de mikor engem választott, biztos, hogy jól döntött – mondta, és kacéran felnevetett.

Igen, én mindent megadtam neki, amit férfi csak kívánhat. Nem csak kitaláltam a gondolatait, de már azokat is tudtam, ami még eszébe sem jutott. Mindig egy lépéssel előtte jártam, és kezdtem úgy érezni, hogy sikerül teljesen behálóznom. Azt akartam, hogy ne gondoljon másra, csak rám. Hogy meg se fordulhasson a fejében, hogy más nő bármiben is jobb lenne nálam.

De történt valami, amire nem számítottam. Annak ellenére, hogy mindent megtettem, valahogy mégis elhidegültünk. És hiába nem aludtam éjszakákon át, azon agyalva, hogy miért; nem találtam választ. Talán elkényeztettem és már nem értékelt semmit sem, hanem egyszerűen természetesnek vette odaadásomat. Mindenesetre kezdtem úgy érezni, hogy az adok-kapokból, adok-nem kapok lett. Valljuk be, ezt senki sem tolerálná – kérdő tekintettel és bizonytalan mosollyal próbált kutatni Petra gondolataiban.

A kapcsolatunk pedig elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy már nem voltam boldog, és más férfi karjai között kerestem a boldogságot. Sokan elítélnének ezért, de valahol azt olvastam, hogy mindig csak a saját boldogságunkkal törődjünk, hiszen ha más sem törődik az enyémmel, miért én áldoznám fel magam?.. Hisz a férfiak mind csak kihasználnak minket. Akkor miért ne használnánk ki mi is őket? – nevetésében volt valami boszorkányos, de amellett valami elkeseredett is.

Itt jött a képbe Ádám. Ő igazi macsó. Tudja, mi kell egy nőnek. Még ha nem is őszintén mondja, amiket mond, akkor is jól hangzik, és egy nőnek szüksége van szép szavakra. Egyébként ki tudja hány nőnek mondja még szóról szóra ugyanazt, mint nekem. Hiszen nem vagyunk egymásnak több mint szeretők. Nem várunk el egymástól semmit, mert nem is adunk, kizárólag csak szexet. Ez a mai világ szabadsága.

P: Ne haragudj, de úgy viselkedsz, mintha szingli lennél, miközben barátod van. Én undorodnék magamtól, ha ilyen dolgokat művelnék a barátom háta mögött. Mondd, miért vagy akkor még mindig Attilával?

V: Hogy miért? Azért, mert szeretem. És valahol még mindig ragaszkodom hozzá, szeretném ha minden olyan lenne, mint régen. De tudom, ehhez az egyik fél akarata kevés, és mintha már egyikünk se akarná igazán. Nem tudom.

P: Te teljesen az ellentétem vagy. Én sosem bíztam ennyire magamban, sosem tartottam magam értékesnek. Örültem, amikor az első férfi nőként tekintett rám, és gondolatban már szinte hozzá is mentem feleségül. Bár igaz, hogy még meg sem kért –nevetett zavartan Petra.

V: Szeretem az izgalmas életet, ezért is lettem újságíró. És nagyon tetszik, rengeteg új emberrel ismerkedhetek meg. Ádámot is így ismertem meg, egy sajtótájékoztatón. Ő pont az esetem, az a típus, aki nem izgul semmin, egy kicsit rosszfiú is. Ő csak élvezi az életet, és nem törődik sem a saját, sem a mások érzelmeivel. De ez engem nem érdekel, úgysem lesz a férjem. Nem igaz?

P: Sosem tudhatod.

V: Á, nekem ő nem kellene férjnek, akkor már inkább mégiscsak Atti. Tudod, ő olyan vicces, intelligens, olyan nyugodt, figyelmes és gyengéd tud lenni, és közben mindig olyan szexi. Ezért is szerettem belé. Valójában mindig egy ilyen férfira vágytam. Benne minden megvan, amire szükségem van. Tud férfi lenni, de néha tud ő lenni a gyengébbik fél, és ez nekem fontos, mert néha szeretem én irányítani a dolgokat. Néha szeretek én lenni az erősebb, néha viszont ízig-vérig érzékeny nő vagyok, aki gyengédségre vágyik és arra, hogy irányítsák. Ezt nem tudom megmagyarázni, és tudom, hogy nagyon nehéz kiigazodni rajtam. Ezért becsülöm meg, hogy Atti mindig mellettem volt és minden szeszélyemet elviselte. Annyira sajnálom, hogy már nem olyanok vele a dolgok, mint voltak.

P: Mióta is vagytok együtt?

V: Két éve.

P: Az még egyáltalán nem sok. Ha minden kapcsolatod ennyi idő után zátonyra fut, és nem tudod, hogyan kell megmenteni, ha nem tudod kezelni a problémákat, nem tudod feldolgozni, amikor megbántanak, akkor mit vársz? Mit vársz egy másik, egy újabb kapcsolattól? Gondolod, hogy majd az jobb lesz? Persze, az első fél évben, ahogy az lenni szokott. Amikor még nagy a szerelem, egy kicsit vak is az ember, de amikor először szertefoszlik a rózsaszín köd, akkor is meg kell látni, hogy mit szeretsz a másikban, és nem kell rögtön egy másik kapcsolatba menekülni, mintha az bármivel is jobb lenne.

V: Most olyat fogok mondani, amit nagyon ritkán szoktam, de: igazad van. Ádámra csak azóta van szükségem, mióta úgy érzem, hogy nem kapok meg mindent Attilától. De ebben nem hibáztathatom kizárólag őt. Hiszen én sem vagyok tökéletes, sőt! De egy kapcsolat nem arról szól, hogy mindig minden tökéletes, hanem arról, hogy megtanuljunk a másikkal kompromisszumot kötni, hogy megértsük a másik félt és próbáljuk úgy alakítani a dolgokat, hogy mindkettőnknek jó legyen. Lehet, hogy ehhez sok apró dolgot fel kell adni, de azt hiszem, hogy megéri.

Mindenkinek vannak hibái, de ha megtanulunk egymás hibáival együtt élni, akkor állja ki a kapcsolatunk a próbát. A szemem előtt van életem pasija, és én képes voltam más férfi karjai közt vigasztalódni. Nem is szeretjük egymást, nem is ismerem rendesen. Honnan is tudhatná, hogy mi kell nekem? Annyiszor rendbehozhattam volna a dolgokat Attival, ha nem vagyunk olyan makacsok mindketten. Ha nem féltünk volna a visszautasítástól, és megöleltük volna a másikat veszekedés után. De könnyebb volt azt gondolni, hogy én mindent megtettem, csak hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, és könnyebb volt mindig hibásként őt feltüntetni.

P: Azt hiszem ez az utazás mindkettőnk számára tanulságos. Én a romantikus könyvekbe menekültem, mert az is boldoggá tett, amikor mások boldogságáról olvastam. Pszichológus létemre nem mertem a saját vágyaimmal és gondjaimmal foglalkozni. Egész nap mások problémáit hallgatom, azokra keresem a választ szabad perceimben is. Magammal alig foglalkozom. Azt hiszem befizetem magam és a barátomat egy wellness-hétvégére. Igazán megérdemeljük. –nevetése szinte csilingelt a megkönnyebbüléstől.

V: Sokkal jobban meg kellett volna becsülnöm ezt a kapcsolatot. Lehet, hogy nehezen mutatja ki, de biztos vagyok benne, hogy Atti még mindig nagyon szeret. És bizonyára ő is szenved. Amint leszállok a vonatról megmondom Ádámnak, hogy felejtsen el, és új életet kezdek Attilával. Alig várom már, hogy vége legyen ennek a hosszú rendezvénynek. Most nem maradok sokáig, és nem hivatkozom arra, hogy elhúzódtak a dolgok, hogy addig Ádámmal lehessek, hanem a lehető leghamarabb visszautazom. Azt hiszem ez az egyetlen út, hogy rendbehozzam a dolgokat, és nagyon remélem, hogy még nem késő.

P: Megérkeztünk. Emlékezz a beszélgetésünkre, magad jöttél rá a legfontosabb dolgokra. És emlékezz rám is. Ha gondolod, majd összefuthatunk egy kávéra és elmesélheted, mi történt. Szurkolok neked. Szia.  

V: Köszönöm a hozzáértő tanácsokat. A kávéban benne vagyok. Mindenképpen fogok rá időt szakítani, neked pedig kellemes hétvégét. Szia.

*

Vanda, egész nap nem tudott odafigyelni a rendezvényen. Alig vette ki a részét a munkából, mert egész nap barátjára gondolt. Felidézett magában minden régi szép emléket, nosztalgiázott egy kicsit, és ettől felhőtlenül boldognak érezte magát. Még a tárcájában lévő képet is elővette, amin ketten mosolyognak síelés közben. Milyen régi ez a kép, és milyen rég nem nézte meg. Sok mindenre rájött a nap folyamán, hogy mikor és hol hibázott. Egy férfi kollegájával is elbeszélgetett a nőkről és férfiakról. Sokat nevettek és csodálkoztak férfi és nő különbségein, de eszébe sem jutott kikezdeni ezzel a kollégával. Hiszen közben folyton arra gondolt, hogy mostantól minden olyan lesz, mint régen.

Gyomrában kis pillangókkal várta, hogy induljon vissza a vonat. A nap is kisütött, enyhült a levegő, késő délután volt, de mégis egészen meleg. Magában már lejátszott vagy húszféle verziót, hogy mit fog mondani Attilának, hogy hogyan ölelik majd át egymást, mint az amerikai filmek végén. Érezte barátja kellemes illatát, puha bőrét, lélekben szinte már otthon is volt. Úgy érezte, legszívesebben kiszállna, és saját erejével húzná még gyorsabban a vonatot hazáig, hogy minél hamarabb otthon lehessen. Minden percben az óráját nézte. Olyan volt, mintha egy tündérmese főszereplője lenne, érezte a happy end közeledtét. Úgy izgult, mintha újra általános iskolás lenne.

A liftben, miközben az a tizedik emeletre vitte, azon fantáziált mi akadályozhatná meg őt boldogságában. Például, ha beragadna a liftbe. De nem. Még az sem. Kimászna a lift tetején, mint a filmekben és szurtosan borulna párja karjaiba, ahogy az lenni szokott. Közben úgy izgult, mint még életében soha, ez a pár perc a liftben olyan volt, mintha az örökkévalóság lenne. Százszor elpróbálta magában, hogy mit mond majd, és hogyan csábítja majd el barátját újra. Úgy, mint régen.

*

A lift megáll, ő kilép. A gyomra összeszorul. Még sosem érzett ilyet, ez talán az az érzés, amikor az ember érzi, hogy valami nagy dolog fog történni. Valami igazán fontos az életében.

Remegő lábakkal benyit, de ekkor valami olyan történik, amire nem számított. Idegen női parfümöt érez a levegőben. Arról az érzésről, amit abban az egy másodpercben érez, amikor mindezt felfogja, könyvet tudna írni. Hideg és meleg felváltva futkos a testén, tetőtől talpig átjárja ez a szokatlan érzés. Szembesül emberi gyengeségével.  Ájulás közeli állapotban van, hányinger fogja el, és lehetséges mentőkörülmények ezrei szaladnak át az agyán, amit a barátja védelmére felhozhatna.  Bizonyára a szomszédasszony jött át valamiért, esetleg Atti anyukája, vagy az ő egyik barátnője akarta megvárni, míg megérkezik. Aztán úgy dönt, hogy nem agyal többet, és nem lesz tehetetlen, hiszen eddigi életét pont ezzel a két dologgal rontotta el. Akármi is legyen, belép a nappaliba.

Ott rajtakapja szerelmét egy közös ismerőssel. És ebben a pillanatban összeomlik benne a kártyavár, minden, amit felépített magában. Minden remény és lelkesedés elvész. Tehetetlensége kőszoborrá dermeszti. Annyi mindent érez, és mégis olyan, mintha semmit sem érezne. Mintha órák telnének el másodpercek alatt. A végső kiábrándulás minden erejét elveszi. Csak vére lüktetése, zsibongó agya és egy arcán végiggördülő forró könnycsepp tudatja vele, hogy még él. Forog vele a világ, nincsenek szavak. Csak egy utolsó lehetőség, hogy bizonyíthasson. Tudja, a szavak már amúgy sem jelentenének semmit.

Ez lesz az egyedüli esély, hogy Atti megértse, hogy csak őt szerette, és hogy mennyire. Lassú, megfontolt léptekkel a szoba túlsó végébe sétál. Attila hangját hallja, de nem tudja és nem is akarja felfogni a szavakat. Kinyitja az erkélyajtót. Csak egy kis friss levegőt szeretne szívni, ezen az emlékezetes tavaszi napon, és elgyötörten egy utolsót mosolyogni a világra, mielőtt átadja testét-lelkét az ismeretlennek.